ZAHN IMPLANT

10 orvost talál zahn implant keresésre a Doktortkeresek.hu-n

$$

Ifj. Dr. Bodnár László Fogszakorvos, MOM implantológus

Budapesten, a Semmelweis orvostudományi egyetemen szerzett diplomát. Harmadik generációs fogorvos, azon kevesek egyike, akinek már a nagyapja és édesapja is fogorvosi tevékenységet végzett Sopronban. A Bodnár család praxisának története a II. Világháborút követő szomorú évekre nyúlik vissza, amikor alig maradt fogorvos az országban. A fogászként tevékenykedő nagyapa 1949-ben nyitotta meg rendelőjét Sopron belvárosában. Édesapja – a háború után újra indult fogorvosképzésnek köszönhetően – már fogorvosi diplomával vette át a praxist, amelyet az 1970-es évek végétől egyre több osztrák beteg látogatott. A Bodnár család praxisa által nyújtott minőség és megbízhatóság is nagyban hozzájárult a magyar és a soproni fogorvosok nemzetközi ismertségének és elismertségének megszerzéséhez. A családi tradíció mellett jelen van az innováció, hiszen a mai legmodernebb eljárások alkalmazása jellemzi rendelőjét. Nemzetközi képzéseken rendszeresen vesz részt, Németországban szerzett ”Master of Oral Medicine in Implantology” diplomával rendelkezik. A praxisa megkezdése óta végez fogbeültetéseket, a világon legelismertebb, piacvezető, minőségi implantátumot használva. Az InnoDental Fogászati- és Egészségturisztikai Klaszter elnöke.

  • 9400 Sopron Várkerület 83. Megnézem
  • +36 (30) 9460494Megnézem
    +36 (30) 9460494
  • dr.bodnar.dental@gmail.comMegnézem
  • https://drbodnarlaszlofogszakorvos.uzleti.hu
$$

Dr. Szemerédi László

Fogorvosi rendelőnk az OEP - pel és egyéb egészségpénztárral szerződött intézet. Magánrendelésen lehetséges privát betegek teljes körű fogászati ellátása. Körzeti fogorvosi szakrendelés az alábbi településeken: Nagycenk, Hegykő, Pereszteg, Pinnye, Nagylózs, Fertőhomok, Hidegség, Fertőboz. Magánorvosi tevékenység: digitális röntgen, lézeres fogászat, cirkon fogművek, esztétikus, fogpótlások, tömések, gyermek és iskola fogászat.

  • 9485 Nagycenk Iskola utca 1. Dr. Szemerédi László Megnézem
  • +36 (99) 360363Megnézem
    +36 (99) 360363
  • dr.szemeredilaszlo@t-online.huMegnézem
  • https://drszemeredilaszlofogorvos.uzleti.hu
$$

Dr. SZABÓ LÁSZLÓ fogorvos

Dr. Szabó László Miklós fogorvos vagyok. Nagyatádon 2012 óta új helyen a városközpontban, megújult környezetben és egy minden igényt kielégítő, korszerű fogászati szakrendelőben várom a pácienseimet. A Dr. Szabó Implant Fogpotló Kft. csapatának a célja, hogy minden kedves páciens elégedett és egészséges mosollyal távozzon a rendelőből. Szeretnénk, hogy a látogatóink számára a fogorvosi rendelőnk olyan környezet legyen, ahová a rendszeres kontroll vizsgálatok idején ugyancsak szívesen és elégedett mosollyal érkeznek. Céljainkat a fogászati szolgáltatásaink bővítésével, korszerűbb kezelési technológiával és egy kimondottan családias hangulatú rendelővel és gyermekbarát fogorvosi csapattal szeretnénk elérni. Teljes körű fogászati szolgáltatásaink és kezeléseink között a fájdalommentes fogmegtartó kezelések mellett foglalkozunk cirkon és porcelán fogpótlásokkal, implantátumok beültetésével, teljes fogsorkészítéssel valamint azok javításával, esztétikus tömések készítésével, lézeres és plazmalámpás fogfehérítéssel, fogkő eltávolítással, lézeres szájsebészeti eljárásokkal és a rendelőkben készítünk digitális panoráma röntgenfelvételeket is. Ha fáj a foga, ha letört, ha úgy érzi meglazult és mozog a foga, ha vérzik a fogínye, ha ínysorvadástól hidegre vagy melegre érzékeny... Ne késlekedjen! Keresse fel fogászati rendelőnket, és megszabadítjuk ezektől az életminőséget jelentősen rontó problémáktól!

  • 7500 Nagyatád Széchenyi tér 19. Implant Fogpótló Fogászat Megnézem
  • +36 (82) 351134Megnézem
    +36 (82) 351134
  • implantkft@gmail.comMegnézem
  • https://g.page/fogorvosnagyatad?share
$$

BODA DENTAL Egészségügyi Központ

A BODADENTAL Egészségügyi Központ több mint 20 éve áll  az Önök szolgálatában elhivatott, emberközpontú szemlélettel Sárvár központjában, a Sylvester János u. 1. szám alatt.  Fő tevékenységi körünk a FOGÁSZATI szakellátás. Tel: +36 95 323 547 Fogmegtartó -, dentálhigéniai kezelések Fogpótások készítése, esztétikai beavatkozások Teljes körű röntgen diagnosztika: kis rtg, panoráma rtg, tele rtg készítés. Péntek délutánonként  Dr. Zsoldos Zsófia  fogszabályozó szakorvos várja fiatal pácienseinket! Tel : +36 70 243 9348

  • 9500 Sárvár Sylvester János u. 1. Dr.Boda Szabolcs Megnézem
  • +36 (95) 323547Megnézem
    +36 (95) 323547
  • sarvar.corden@gmail.comMegnézem
  • https://youtu.be/uw83oqVLp4E?si=tf8SKOsLvb7vWePK

Hirdetés

$$

Mediczina Dentál

A Mediczina Dental hagyományos és implantátumos fogpótlások készítését vállalja. A hiányos fogazatot helyreállító implantációs fogpótlás javítja: a rágást és a beszédet, komfortérzést biztosít, mivel előnyösen változtatja meg az arc esztétikáját. Visszaadja önbizalmát, fiatalabb külsőt kölcsönöz. Az arca beesettsége eltűnik, a gyomorpanaszokat is csökkentheti. Dr. Czina Viktor az intézet tulajdonosa és szakmai vezetője. Szakterülete a szájsebészet és az implantológiai beavatkozások, fogpótlások. Fog- és szájbetegségek szakorvosa, konzerváló-protetika szakorvos. Dento-Alveoláris sebész szakorvos, implantológus, a Magyar Implantológiai Társaság tagja. Debreceni orvostudományi egyetem (DEOEC) fogorvostudományi karának tutora. 2000 óta végez fogbeültetést nagy sikerrel, több ezer sikeres implantációt hajtott végre. Széles mosollyal várunk, nincs rettegés, mert nincs fájdalom!

  • 3881 Abaújszántó Béke út 74. Megnézem
  • +36 (20) 5624444Megnézem
    +36 (20) 5624444
  • info@mediczina.huMegnézem
  • https://youtu.be/ldepbAgPFF0?si=KkItLAE2lx4REbT6
$$

Avalon Technik

Fogtechnikai labor 2005 ben kezdte meg működését két fővel folyamatos fejlődésünknek köszönhetően jelenleg 11en dolgozunk a laborban. 2011-ben szereztük meg az Amann Girrbach demó labor státuszát, ekkor kezdtük meg a cad-cam technológia bevezetését. Munkatársaink folyamatos képzésével sajátítjuk el a legújabb anyagok és technológiák ismeretét. A laboratórium az EURÓPAI MINŐSÉGI SZABVÁNYOKnak megfelelően működik. A magas minőségű és biokompatibilis anyagok felhasználása, a laboratórium munkatársainak szakmai tapasztalata GARANCIA a szolgáltatásunk minőségére. ESZTÉTIKA, FUNKCIÓ, PRECIZITÁS - ezen irányelvek alapján készítjük az Ön elvárásainak megfelelően a fogpótlások széles skáláját.

  • 9200 Mosonmagyaróvár Kolbai Károly u. 2. Megnézem
  • +36 (20) 9356815Megnézem
    +36 (20) 9356815
  • info@avalontechnik.huMegnézem
  • https://avalonfogtechnika.uzleti.hu
$$

AVALON DENT Fogorvosi rendelő

Mosolyogjon magabiztosan és önfeledten a világra! Az AVALON DENT Fogorvosi Rendelő célja, hogy pácienseink számára magas színvonalú, korszerű és fájdalommentes fogászati ellátást biztosítson, barátságos és megnyugtató környezetben. Dr. Nagy Viktória fogszakorvosként kiemelt figyelmet fordít arra, hogy mindenki számára személyre szabott kezelési terv készüljön – legyen szó akár esztétikai beavatkozásról, akár komolyabb fogászati problémák kezeléséről. Rendelőnk modern eszközökkel, prémium minőségű anyagokkal és korszerű technológiával felszerelt, hogy Ön a lehető legkényelmesebb módon jusson egészséges, szép mosolyhoz. Dr. Nagy Viktória Fogszakorvos  

  • 9200 Mosonmagyaróvár Kolbai Károly utca 10. /Bejárat a Termálfürdő főbejáratán, az alagsorban/ Megnézem
  • +36 (20) 3716120Megnézem
    +36 (20) 3716120
  • drnagyvic@gmail.comMegnézem
  • https://avalondent.uzleti.hu
$$

SOLYDENT Fogászati Rendelő

A Solydent Fogászati Rendelő 1991. július 1-jén nyitotta meg kapuit a betegek előtt. Életre hívója és éltető ereje dr. Solymosi Péter főorvos, aki szívügyének tekinti az egész rendelőt. Már a kezdetektől fogva lényegesnek tartotta a folyamatos fejlődést, a családias hangulatot, hiszen vallja: ezek nélkül képtelenség lett volna a jelenlegi magasságokba emelkedni. Szakmailag magasan képzett, sokéves tapasztalattal rendelkező orvosaink és asszisztenseink munkája, valamint a kezelésekhez használt modern technikai eszközök jelentik a garanciát az Ön elégedettségére. Nagy létszámú csapatunk tagjai különböző területekre specializálódtak, így Ön egy helyen részesülhet teljes körű szolgáltatásban, nem kell más rendelőben várakoznia bizonyos vizsgálatok elvégzésére. Mindeközben kedves és segítőkész recepciósok, hoszteszek gondoskodnak a barátságos, családias hangulat megteremtéséről, ezzel is oldva a kezelések előtti feszültséget.

  • 9024 Győr Kálvária u. 37. Megnézem
  • +36 (96) 416440Megnézem
    +36 (96) 416440
  • info@solydent.huMegnézem
  • https://solydent.uzleti.hu
Dr. Timár Fogorvosi Rendelő
$$

Dr. Timár Fogorvosi Rendelő

Esztétikus környezetben, a higiéniás eljárások maximális betartása mellett, modern eszközökkel felszerelt rendelőben látom el betegeim. Célom, hogy a páciens igényeinek figyelembe vételével a lehető legjobb és legesztétikusabb megoldást találjam meg. Egyszerű barázdazárástól kezdve a gyökérkezelésen át készítek koronákat, hidakat és akár a ma legesztétikusabbnak számító fémmentes koronákat is, és implantológiával is foglalkozom. Mindig is alapvető törekvésem volt a legújabb technológiák alkalmazása és kizárólag kiváló anyagok használata.

  • 9021 Győr Liszt Ferenc u. 4. Dr. Timár Fogorvosi Rendelő Megnézem
  • +36 (96) 327660Megnézem
    +36 (96) 327660

Hirdetés

Dr. Szabó Dezső fogszakorvos
$$

Dr. Szabó Dezső fogszakorvos

Fogorvosi praxisom 1994. óta működik a Balatonfüredi városközpontban a 71-es, balatoni főútnál. Folyamatosan bővítem és korszerűsítem a klimatizált, kétszékes rendelőt és a szolgál-tatásokat, mely maximálisan megfelel a kor jelen követelményeinek.

  • 8230 Balatonfüred Zsigmond utca 10. Dr. Szabó Dezső fogszakorvos Megnézem
  • +36 (87) 580105Megnézem
    +36 (87) 580105