FOG
37 orvost talál fog keresésre a Doktortkeresek.hu-n
Ifj. Dr. Bodnár László Fogszakorvos, MOM implantológus
Budapesten, a Semmelweis orvostudományi egyetemen szerzett diplomát. Harmadik generációs fogorvos, azon kevesek egyike, akinek már a nagyapja és édesapja is fogorvosi tevékenységet végzett Sopronban. A Bodnár család praxisának története a II. Világháborút követő szomorú évekre nyúlik vissza, amikor alig maradt fogorvos az országban. A fogászként tevékenykedő nagyapa 1949-ben nyitotta meg rendelőjét Sopron belvárosában. Édesapja – a háború után újra indult fogorvosképzésnek köszönhetően – már fogorvosi diplomával vette át a praxist, amelyet az 1970-es évek végétől egyre több osztrák beteg látogatott. A Bodnár család praxisa által nyújtott minőség és megbízhatóság is nagyban hozzájárult a magyar és a soproni fogorvosok nemzetközi ismertségének és elismertségének megszerzéséhez. A családi tradíció mellett jelen van az innováció, hiszen a mai legmodernebb eljárások alkalmazása jellemzi rendelőjét. Nemzetközi képzéseken rendszeresen vesz részt, Németországban szerzett ”Master of Oral Medicine in Implantology” diplomával rendelkezik. A praxisa megkezdése óta végez fogbeültetéseket, a világon legelismertebb, piacvezető, minőségi implantátumot használva. Az InnoDental Fogászati- és Egészségturisztikai Klaszter elnöke.
- 9400 Sopron Várkerület 83. Megnézem
- +36 (30) 9460494Megnézem
- dr.bodnar.dental@gmail.comMegnézem
- https://drbodnarlaszlofogszakorvos.uzleti.hu
Merident Fogászat
Rendelőnkben teljes körű fogászati ellátást biztosítunk, amely magában foglalja a megelőző, diagnosztikai, esztétikai és helyreállító kezeléseket. A precíz diagnosztikát digitális panoráma röntgen segíti, amely lehetővé teszi a pontos állapotfelmérést és a személyre szabott kezelési terv összeállítását. Szolgáltatásaink között megtalálható a professzionális fogfehérítés, amely biztonságos és hatékony megoldást nyújt a ragyogóbb mosoly eléréséhez. Emellett esztétikai beavatkozásokat is végzünk, például fogpótlásokat (koronák, hidak), fogszabályozást, héjak készítését és kompozit töméseket, hogy pácienseink mosolya természetes és esztétikus legyen. Kiemelt figyelmet fordítunk a fájdalommentes kezelésekre és a pácienseink kényelmére. Tapasztalt fogorvosaink és segítőkész csapatunk gondoskodik arról, hogy minden beavatkozás nyugodt, kellemes környezetben történjen. Látogasson el hozzánk, és tegye meg az első lépést az egészséges, szép mosolyért!
- 2660 Balassagyarmat Rákóczi fejedelem út 17. Megnézem
- +36 (30) 9073546Megnézem
- merident@merident.huMegnézem
- https://merident-fogaszat.uzleti.hu
DR. KOVÁCS NOÉMI Fog- és szájbetegségek szakorvosa
Dr. Kovács Noémi – Fog- és szájbetegségek szakorvosa Hiszem, hogy a fogorvoshoz járás lehet nyugodt, sőt akár kellemes élmény is. Fontos számomra, hogy pácienseim biztonságban és jól érezzék magukat a kezelések során – legyen szó egy egyszerű fogtömésről vagy épp egy bonyolultabb beavatkozásról. Modern eszközökkel, figyelemmel és türelemmel dolgozom, hogy Ön magabiztosan mosolyoghasson!
- 3300 Eger Szvorényi u. 23. Megnézem
- +36 (30) 9387438Megnézem
- drkovacsnoemi@gmail.comMegnézem
- https://dr-kovacs-fogorvos.uzleti.hu
Dr. KÉPES LÁSZLÓ Fog- és szájbetegségek szakorvosa fogszabályozó szakorvos
Minden, ami mosolyáért fontos Rendelőnkben a legmodernebb technológiával és nagy szakértelemmel várjuk pácienseinket, legyen szó akár gyermekekről, akár felnőttekről. Célunk, hogy mindenki számára biztosítsuk a kényelmes, fájdalommentes és esztétikailag is kiemelkedő fogászati ellátást. Gyermek és felnőtt fogszabályozás, fogbeültetés, panoráma röntgen, kisfilmes és teleröntgen, teljes körű esztétikai fogászati ellátás 3300 Eger, Arany János u. 10.
- 3300 Eger Arany J. u. 10. Megnézem
- +36 (36) 413918Megnézem
- escaltf1@gmail.comMegnézem
- https://ortho2002.uzleti.hu
Hirdetés
Mediczina Dentál
A Mediczina Dental hagyományos és implantátumos fogpótlások készítését vállalja. A hiányos fogazatot helyreállító implantációs fogpótlás javítja: a rágást és a beszédet, komfortérzést biztosít, mivel előnyösen változtatja meg az arc esztétikáját. Visszaadja önbizalmát, fiatalabb külsőt kölcsönöz. Az arca beesettsége eltűnik, a gyomorpanaszokat is csökkentheti. Dr. Czina Viktor az intézet tulajdonosa és szakmai vezetője. Szakterülete a szájsebészet és az implantológiai beavatkozások, fogpótlások. Fog- és szájbetegségek szakorvosa, konzerváló-protetika szakorvos. Dento-Alveoláris sebész szakorvos, implantológus, a Magyar Implantológiai Társaság tagja. Debreceni orvostudományi egyetem (DEOEC) fogorvostudományi karának tutora. 2000 óta végez fogbeültetést nagy sikerrel, több ezer sikeres implantációt hajtott végre. Széles mosollyal várunk, nincs rettegés, mert nincs fájdalom!
- 3881 Abaújszántó Béke út 74. Megnézem
- +36 (20) 5624444Megnézem
- info@mediczina.huMegnézem
- https://youtu.be/ldepbAgPFF0?si=KkItLAE2lx4REbT6
SPIRÓ GÁBOR Fogtechnikus mester
Spiró Gábor vagyok, fogtechnikus mester, és hivatásomnak szenteltem az elmúlt éveket annak érdekében, hogy mosolyaikat és fogainak egészségét tökéletes állapotban tartsam. Szakértelmem és elhivatottságom révén a fogtechnika széles skáláját képviselve állítom magam az Önök rendelkezésére. Tapasztalatom és szakmai háttérem révén kiemelkedő szolgáltatásokat nyújtok, beleértve a fogtechnikai munkák teljes skáláját. Fogaimplantátumoktól kezdve a protézisekig, hidaktól a fogjavításokig, és mindazon felületkezeléseken át, amelyek az Önök mosolyának tökéletesítését szolgálják. Vállalom fogsorjavításokat, műfogsor készítést, porcelánfogak és fémvázak elkészítését. Rugalmas megoldásokat kínálok, mint például a kivehető és flexibilis fogsorok, valamint az törhetetlen és flexibilis anyagokból készült pótlásokat. Az Önök elégedettsége és kényelme számomra mindig a legfontosabb. Minden egyes esetben az Önök igényeire szabott, egyedi megoldást kínálok, hogy visszaállítsam a mosolyuk ragyogását és a foguk egészségét. Bízom benne, hogy hamarosan találkozhatunk, és lehetőségem lesz személyesen bizonyítani szakmai hozzáértésemet és elkötelezettségemet az Önök szolgálatában.
- 4400 Nyíregyháza Bocskai utca 3. Megnézem
- +36 (30) 9436084Megnézem
- spirodentsg@gmail.comMegnézem
- https://fogtechnikus-nyiregyhaza.uzleti.hu
Pogány-Dental FOGTECHNIKA
Pogány Dental Fogtechnika – Professzionális fogtechnikai megoldások A Pogány Dental elkötelezett a magas színvonalú, megbízható fogtechnikai szolgáltatások iránt. Célunk, hogy minden páciensünk számára tartós, esztétikus és funkcionális fogpótlási megoldásokat biztosítsunk a legkorszerűbb technológiák és anyagok felhasználásával.
- 3300 Eger Hétvezér u. 13. Megnézem
- +36 (30) 9636596Megnézem
- poganydental@gmail.comMegnézem
- https://poganydental.uzleti.hu
TUTI-FOG Fogtechnika
A Tuti-Fog Fogtechnika célja, hogy partnereinek kiváló minőségű fogpótlásokat biztosítson, megbízható szakmai háttérrel és precíz munkavégzéssel. Fogtechnikai laborunk a modern eljárások és anyagok felhasználásával dolgozik, hogy a páciensek elégedetten mosolyogjanak. Elkötelezettek vagyunk a megbízható minőség iránt, miközben odafigyelünk arra is, hogy szolgáltatásaink kedvező árakon elérhetők legyenek. Válassza a Tuti-Fogot – ahol a szakértelem és a megfizethetőség találkozik!
- 2310 Szigetszentmiklós Bajcsy- Zsilinszky u. 24. Megnézem
- +36 (30) 9405747Megnézem
- https://tutifog-fogtechnika.uzleti.hu
Dr. Német Hajnalka Fog-Art Kft.
Üdvözlöm! Dr. Német Hajnalka vagyok! Fogorvosként igyekszem magas színvonalú ellátást biztosítani a pácienseimnek. Alapos állapotfelmérést követően a páciens igényeihez alkalmazkodva, de a szakma szabályait követve, célom az esztétika és a rágóképesség helyreállítása.
- 3531 Miskolc Nagysándor József u. 25. Megnézem
- +36 (20) 9694497Megnézem
- nihajka@freemail.huMegnézem
- https://drnemethajnalka-fogartkft.uzleti.hu
Hirdetés
Ifjúság Patika Kft.
A soltvadkerti Ifjúság Patika tagja a Gyöngy Patikák független, hazai gyógyszertárak körének, melyben országos szinten mintegy 450 gyógyszertár csatlakozott. Ennek a patikakörnek számos előnye van, melyet a patikákban dolgozó gyógyszerészek és a vásárlók is egyaránt élvezhetnek. A Gyöngy Patikák havi és tematikus akciókkal várják a gyógyszertárba betérőket, ezért érdemes figyelni az Ifjúság Patikában is megtalálható kiadványokat, valamint a Gyöngy Patikák online felületeit. Kövesse a Gyöngy Patikák oldalát a facebookon is!
- 6230 Soltvadkert Ifjúság u. 4/1. Megnézem
- +36 (78) 482595Megnézem
- ifjusagpatika@t-online.huMegnézem
- https://ifjusagpatika.uzleti.hu
Zöld Kígyó Patika
A kiskőrösi Zöld Kígyó Patika fiatalos és derűtől mosolygó csapata, lelkesedéssel, segítő szándékkal és szakértelemmel szolgálja ki a hozzájuk betérő klienseket. A patika gyógyszerészei valamint az asszisztensei is elkötelezettek, szakmailag felkészültek. Különösen fontos számukra, hogy a csapatuknak együtt érző és betegközpontú gondolkodása legyen, hogy tanácsadásaikkal segítsék a gyógyszertárba betérőket. A Zöld Kígyó Patika is a Gyöngy Patikák patikakör tagja, amely független gyógyszertárak összefogásából jött létre és melyhez mára országos szinten már több mint 450 gyógyszertár csatlakozott. A Gyöngy Patikák havi szinten biztosítanak tematikus akciókat. A jelentős kedvezmények és az újdonságok miatt érdemes az akciós kiadványokat figyelni, akár a patika polcain, akár pedig az online felületeken! A naprakész információkat megtalálja a www.gyongypatikak.hu és a www.facebook.com/gyongypatikak oldalon is.
- 6200 Kiskőrös Petőfi tér 13. Megnézem
- +36 (78) 513260Megnézem
- zoldkigyopatika@t-online.huMegnézem
- https://zoldkigyopatika.uzleti.hu
Dr. PAPP JUDIT Fog- és szájbetegségek szakorvosa
1993-ban végeztem a DOTE Fogorvostudományi karán. Azóta Egerben dolgozom fogorvosként, magánrendelést 1995-ben kezdtem. A jelenlegi helyen 2000. óta működik a rendelő. Szakvizsgáim: 1995. Fog- és szájbetegségek 1999. Fogszabályozás Szeretettel várom gyermek és felnőtt pácienseimet!
- 3300 Eger Rózsa Károly u. 8. fsz. 4. Dr. Papp Judit Megnézem
- +36 (30) 9783552Megnézem
Kerekes Dentál Fogászati Szakrendelő
A több évtizedes szakmai tapasztalatom garantálja az ön által igényelt fogászati kezelések gyors és eredményes elvégzését. A magas szakmai színvonal és a minőségi fogászati anyagok használata mellett különös figyelmet fordítunk arra, hogy áraink megfizethetőek, elérhetőek legyenek pácienseink számára.
- 5600 Békéscsaba Lencsési út 26. Dr. Kerekes Fogorvosi Bt. Megnézem
- +36 (70) 3651375Megnézem
Dr. Karczag Margit
Dr. Karczag Margit Fogszakorvos. Rendelés: Margit Kórház "C" épület I. emelet. Telefon: (96) 261-254. -- Rendelés: telefonos időpontegyeztetés alapján!
- 9300 Csorna Soproni út 64. Dr. Karczag Megnézem
- +36 (30) 9272582Megnézem
Hirdetés
A FOG PÓTOLHATÓ, AZ EGÉSZSÉG NEM!
Teljes körű fogászati ellátás I. és IV. sz. TB finanszírozott rendelők FOGÁSZATI HIBÁK JAVÍTÁSA: Ha a fogpótlásának esztétikája nem megfelelő Az elkészült koronái nem záródnak megfelelően Az elkészült fogpótlása nem jól érintkezik ellenpárjával Felső protéziének nincsen tapadása Alsó protézise rendszeresen eltörik 7400 Kaposvár, Irányi Dániel u. 12.
- 7400 Kaposvár Irányi Dániel u. 12. fsz.1. Répay Dent Megnézem
- +36 (30) 9896547Megnézem
Sziget Fog-Ház Kft.
A FOG-HÁZ® rendelő 1990 óta áll a gyógyítás és a fogászati rehabilitáció szolgálatában, a Semmelweis Egyetem akkreditált képzőhelyeként. Jelenleg több mint 32.000 regisztrált páciensünk van és ez a szám folyamatosan növekszik. Munkatársainkkal együtt magas színvonalú komplex szolgáltatások nyújtására törekszünk. A fogorvostudomány évről évre hoz új megoldásokat és lehetőségeket. Ezekkel lépést tartva próbáljuk az igényeket maximálisan kielégíteni, állandó megújulással és megfelelő technikai háttérrel. Rendelőnkben ötvöződik a fiatal lendület és ambíció a több évtizedes szakmai tapasztalattal. Fogorvosi ellátásokat szakorvosok végzik: csapatunk tagja szájsebész, fogszabályozó szakorvos, endodontus, parodontológus, konzerváló és fogpótlás szakorvos, fog és szájbetegségek szakorvosa és dentálhigiénikus. A FOG-HÁZ® 2007-óta a legmagasabb követelményeknek eleget téve az ISO 9001-es minőségi rendszer szerint működik. Reméljük felkeltettük érdeklődését, várjuk szíves jelentkezését.
- 2310 Szigetszentmiklós Kinizsi u. 34/A Megnézem
- +36 (20) 2622852Megnézem
FOG-ALOM Bt.
- 7621 Pécs Megye utca 10. Megnézem
- +36 (20) 4269699Megnézem
He-Dent-Tál Fogorvosi Rendelő
A legmodernebb anyagokkal és korszerű műszereinkkel szép, esztétikus és pontos töméseket, pótlásokat készítünk. A legkorszerűbb lehetőségeket kihasználva képesek vagyunk megmenteni a fogágybetegség következtében meglazult mozgó fogakat, és hatékonyan kezeljük az ínysorvadást is. Implantációval a hiányzó fogak pótolhatóak, legyen szó akár egyetlen, vagy több fog hiányáról. Ezáltal elkerülhetővé válik a kivehető fogpótlások viselése, melytől a legtöbb ember idegenkedik. Amit pedig mi ígérhetünk: Empátiát, valamint szaktudást és precizitást a fogorvoslás szinte összes területén (esztétikai-megtartó fogászat, endodontia (gyökérkezelés), protetika (fogpótlások készítése), gyermekfogászat, szájsebészet, implantológia, parodontológia és dentálhigiénia). Asszisztenseinktől pedig profi, kedves, és megértő közreműködést.Abban hiszünk, hogy a lelkiismeretes, jó munkához idő kell! Az első lépést a rendezett, esztétikus mosolyért már megtette, hiszen elolvasta bemutatkozásunkat. A többi Önön múlik! Jelentkezzen be rendelőnkbe egy ingyenes állapot felmérésre, ahol orvosaink részletes kezelési tervet készítenek az Ön személyre szabott igényei alapján. Szeretettel várjuk!
- 1085 Budapest Üllői út 14. Megnézem
- +36 (20) 4018561Megnézem
FOGORVOSI KÖZPONT DR. HORVÁTH-KISS ESZTER
A Vital Medical Center egy újonnan nyílt orvosi és fogorvosi, magas szakmai színvonalat képviselő magánrendelő Veszprémben. Fogászatunkon teljes körű fogászati és szájsebészeti ellátást nyújtunk a legmodernebb eszközökkel felszerelt rendelőinkben, fájdalommentesen. Esztétikai fogászati beavatkozásaink közül kiemeljük a ragyogó mosolyt kölcsönző fémmentes- cirkónium koronák, préskerámia héjak, inlayek készítését, rendelői fogfehérítést. Fogmegtartó kezeléseink közül a gépi gyökérkezelést, tartós tömések készítését és fogászati lézerkezelést emeljük ki. Szájsebészeti beavatkozásaink között szerepel fogbeültetés,- implantáció, csontpótlás, bölcseségfog eltávolítás, fogágykezelés. A pontos diagnózis felállítását, szájsebészeti beavatkozá-sokat, implantációt, gyökérkezelést digitális intraorális és panoráma röntgen segítik rende-lőnkben. A készülő fogpótlásokat hatékony csapatmunkával a helyszínen működő fog-technikai labor biztosítja.
- 8200 Veszprém József Attila u. 17. Vital Medical Center Fogorvosi Központ Megnézem
- +36 (30) 8902255Megnézem
Hirdetés
Angyalszív Gyógyszertár
Mosonmagyaróvári Gyógyszertárunkban és a Mosonszolnoki és Kimlei Fiókpatikáinkban teljes körű gyógyszertári szolgáltatást nyújtunk, kiegészítve gyógyszertárban forgalmazható gyógytermékekkel, étrend kiegészítőkkel, higiéniai és kozmetikai szerekkel. Szolgáltatásaink:Ingyenes vérnyomásmérés, Házi gyógyszerkészletek ingyenes átvizsgálása, Bankkártyás fizetés Egészségpénztári kártya elfogadóhely. Vényköteles és vény nélkül kiadható gyógyszerek, magisztrális készítmények, homeopátiás gyógyszerek, tápszerek és gyógy tápszerek, kötszerek, gyógyászati segédeszközök, gyógynövények gyógyhatású készítmények, étrend kiegészítők, gyógyvizek, fog- és szájápolási termékek, higiéniai és testápolási termékek, gyógy kozmetikumok. Babaápolási cikkek. Nyitva tartás: H-P:8-17.; Szo:8-12.
- 9200 Mosonmagyaróvár Móra Ferenc u. 7. Megnézem
- +36 (96) 204314Megnézem
- mail@angyalszivpatika.t-online.huMegnézem
- https://goo.gl/maps/MuStaiev6euT8Uoj7