EUCERIN SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE

2 orvost talál eucerin keresésre Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Rozsnyay Gyógyszertár
$$

Rozsnyay Gyógyszertár

A Szatmár vármegyei Fehér-Gyarmat első gyógyszertárát a szájhagyomány és a rendelkezésre álló levéltári adatok alapján  az 1820-as évek elején  alapitották.Ezt támasztja alá az a helyi levéltári adat,mely szerint a patikát 1850-ben tatarozták.(A mai műszaki bolt helyén lévő épületben működött egészen az 1920-as évek elejéig) 1950-ben államosítják a patikát,a gyógyszerészeket más településekre helyezik át.1956 után a még élő, volt tulajdonosok visszatérhetnek egykori gyógyszertárukba, "természetesen" már, mint állami alkalmazottak. Így 1950 és 56 között Kákla Frigyes a gyógyszertár vezetője, majd 1957-től nyugdíjazásáig 1970-ig ismét Szőke Sándor. 1970-71: Bakó Gáspár a gyógyszertár vezetője. 1971-től 2005-ig dr Dávid György vezette a patikát. 2005 augusztusa óta dr Tárnokné dr Koncz Zsuzsa a gyógyszertárvezető. A gyógyszertár több átalakításon ment keresztül az évek során:az első bővítés 1955-ben történt,ekkor új bútorokat, raktárfelület növelést kapott a gyógyszertár. Ezt követte 1975-ben egy újabb korszerűsítés a megnövekedett létszámra való tekintettel (a személyzet létszáma 6 főről 22 főre nőtt), új raktári felülettel, laborral, öltözővel bővült a patika. A következő modernizálás a patikák magánkézbe adásakor következett, ez a hűvöskamra kialakítását, a labor és mosogató szétválasztását, a szociális rész modernizálását jelentette. A patika épületének megvételével kezdetét vette a patika igazi megújitása: új officinai bútorzattal, modern laboratóriummal gazdagodott gyógyszertár, megfelelve a XXI. század új kihívásainak. A tervekben új ügyeleti szoba, nyílászárók cseréje, új padlóburkolat szerepelnek még. A gyógyszertár személyzeti nyilvántartása, amely 1950-től tükrözi a patika személyi állományának változását: gyógyszerészek,asszisztensek, pénztárosok, takarítónök, gyakornokok-közel 150 személyi mozgás az utóbbi 50 évben, jelzi az egészségügy és a társadalom megváltozott viszonyát. Ezzel elköszön a krónikás, abban a reményben hogy az utóbbi két év ambivalens történései ellenére gyógyszertárunk közel két évszázados példás egészségügyi szerepe megmarad és tovább folytatódik a XXI.században is.

  • 4900 Fehérgyarmat Kossuth tér 11. D-T Farma Kft. Megnézem
  • +36 (44) 510057Megnézem
    +36 (44) 510057
Auguszta Gyógyszertár
$$

Auguszta Gyógyszertár

Gyógyszerek, gyógytermékek, kozmetikumok, gyógyászati segédeszközök széles és mindig bõvülõ választéka!   Kínálatunk: - gyógyszerek, gyógyhatású termékek - homeopátiás gyógyszerek - kozmetikumok (Vichy, La Roche-Posay, Bioderma, Eucerin, Babé, Doliva, Nivea) - gyógyászati segédeszközök, kötszerek - diagnosztikai készülékek, tesztek (vércukorszint mérõk, vérnyomás mérõk) - étrend-kiegészítõk - baba-mamaápolási termékek - gyógyteák, gyógyvizek - tápszerek - száj- és fogápolási termékek

  • 4032 Debrecen Móricz Zsigmond út 22. auguszta gyógyszertár Megnézem
  • +36 (52) 535753Megnézem
    +36 (52) 535753